A dodo: egy kihalt madár története
A dodo egyike azoknak a madaraknak, amelyek kipusztulása keltette fel a legnagyobb kíváncsiságot a tudósok részéről; jelenleg nem tudni biztosan, hogy melyik madár volt a dodo 
A biológus írta és ellenőrizte Ana Diaz Maqueda 2019. június 27 -én.
Utolsó frissítés: 2019. június 27
Többet írtak a dodo -ról (Raphus cucullatus), mint a világ bármely más madaráról. Sajnos a mai napig fennmaradt adatok nagy része olyan legendákból és illusztrációkból származik, amelyek - bár látványosak - tévedésekhez vezettek azzal kapcsolatban, hogy mi is valójában ez az állat és hogyan történt a kipusztulása.
A dodo fizikai megjelenése
A dodo repülés nélküli columbiform volt - mint a galambok -, endemikus Mauritiuson, az Indiai -óceánon. Csak csontváz maradványai, rajzok és történetek kerültek elő róla.
Az összegyűjtött adatok alapján a kutatók úgy vélik, hogy nagy és nehéz madár volt: elérhetik a méter magasságot és 13 és 25 kilogramm közötti súlyúak lehetnek. A combcsontjuk, a sípcsontjuk és a láda hosszúak voltak, ezért a dodóknak nagyon izmos lábaknak kell lenniük. Másrészt a szárnycsontok azt mutatják, hogy ezek a végtagok nagymértékben csökkentek, így nem tudtak repülni.
A csontváz maradványai is azt mutatják, hogy a dodónak nagy csőre volt, körülbelül 20 centiméter hosszú. Alakjából kiderül, hogy főleg nyájas állatokról volt szó - nagy magvakból és gyümölcsökből táplálkozott. Kedvenc étele nagy valószínűséggel a tambalacoque fa (Sideroxylon grandiflorum) magja volt.
A Linnean Society Zoological Journal című folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy a dodosok fejlett szaglási izzóval rendelkeztek. Következésképpen ma már tudjuk, hogy a dodók rendkívül fejlett szaglásúak voltak, és ez valószínűleg segített nekik megtalálni a mélyen a földbe temetett magokat, amelyeket erős lábaikkal ástak ki.
Hogyan és miért halt ki a dodo?
Az embereknek kevesebb, mint 100 évbe telt, amíg megölték a dodót. A 16. században a szigetre érkezésük óta az emberek vadásztak erre és más madarakra, amelyeknek természetesen nem voltak ragadozóik. Ezért nekik sem volt eszközük a védekezésre.
Úgy tűnik, hogy a dodo nagyon szelíd madár volt, könnyen elfogható, és nem mutatott félelmet a sziget új gyarmatosítói iránt. Emiatt a tengerészek könnyen vadásztak dodókra, ami kihaláshoz vezetett.
Az utolsó megbízható észlelés 1662 -ben történt. Később más jelentések utalhatnak a madárhoz hasonló és összetévesztett madárra, a vörös sínre (Aphanapteryx bonasia). Ennek ellenére a Science folyóiratban közzétett statisztikai technikák egy faj kihalásának valószínűségének előrejelzésére azt mutatják, hogy nagyon valószínű, hogy a dodo 1690 -ig ellenállt.
Más madarak ugyanabban a helyzetben
A dodo nem az egyetlen madár, amely emberi okok miatt nem tud kihalni. Valójában a madarak listája, amelyek kevesebb mint egy évszázad alatt eltűntek a Földről, mióta keresztezték az ember útját, több mint száz. Ezután bemutatunk néhány példasorozatot néhány már kihalt madárról, ugyanazon okok miatt, mint a dodo.
- Vörös sín (Aphanapteryx bonasia)
- Elefántmadár (Aepyornis maximus)
- South Island Giant Moa (Dinornis robustus)
- Parti moa (Euryapteryx curtus)
- Közönséges kivi (Apteryx australis)
- King Island Emu (Dromaius novaehollandiae ater)
- Kenguru -sziget Emu (Dromaius baudinianus)
- Arab strucc (Struthio camelus syriacus)
- Amszterdami sziget tőkés réce (Anas marecula)
- Északi szigeti liba (Cnemiornis gracilis)
- Óriás alca (Pinguinus impennis)
- Aptornis északi sziget (Aptornis otidiformis)
- Hawkins sín (Diaphorapteryx hawkinsi)
- Santa Helena mocsárja (Aphanocrex podarces)
A fajok kipusztulása nemcsak az érintett szervezetre káros. Minden faj alapvető szerepet játszik a globális ökológiában, függetlenül attól, hogy milyen kicsi. Az ilyen sok kihalás következményei hatással lehetnek a bolygón élő minden egyes lényre.
